2013. november 20., szerda

szerelmes vers

az igekötőket az igével, édes, 
márpedig egybeírjuk, 
kivéve, ha az igekötő követi az igét
vagy az igéből képzett igenevet,
például: nem hagyható ki,
hogy erről mihamarabb írjak neked. 
akkor is különírandó (látod, itt meg egybe),
ha az igekötő és ige közé 
egy másik szó ékelődik, a hülye igéje
akkor így viselkedik: meg leszek ütve,
ha tovább firtatom,
de muszáj még néhány példát mondanom,
a megismételt igekötők közé
kötőjelet kell tenni és az igekötővel 
az igét vagy igenevet egybe kell írni:
meg-megáll a szívem, amikor
vissza-visszagondolok 
egy bizonyos sms-re. tudod, amiben
a vállam emlegetted, amiről
le-lecsúszik a le-lecsúszós blúz. 
persze az ellentétes jelentésű
igekötőkkel más a helyzet,
le-fel járkálni, ide-oda állni,
előre-hátra pillantani, oda-vissza utazni
ilyen formán kell. 
édes, van néhány olyan igekötő, 
amelyik határozószóként 
vagy határozószói névmásként is használatos:
előre szóltam neked, hogy hülye vagyok. 

a legfontosabb szabályokat tudod. 
az ige testté lett és miköztünk lakozik. 
a teljes világosságot a kis Helyesírási Tanácsadó
segítségével elnyerheted. 
(rózsaszín cetlikkel bejelöltem neked
az alapvető kérdéseket.)

mi ez, ha nem szeretet? 

2013. október 22., kedd

tenger

összecsomagoltam a kezembe akadó összes fekete ruhám, teljes erőmmel nyomtam le a táska aljába, mintha a táska alja egy varázskalap volna, és hókuszpókuszokra eltüntetné a fekete blúzok ráncaiba gyúrt fájdalmam. nem láttam semmit a könnyeimtől, kapkodtam, csak arra tudtam összpontosítani, hogy el kell érnem a vonatot, minél hamarabb haza kell jutnom. 
 az arcára gondoltam, a mosolyára, a hangjára, a zsörtöléseire, arra, ahogy a hintán ült, ahogy a kutyának enni adott, ahogy a filmsorozatok szereplőit kommentálta. 
 írt Sz. egy sms-t, hogy szeretné, ha érezném, ő mellettem van. de én csak azt éreztem, hogy a vonat sokkal gyorsabban halad hazafelé, mint máskor, sokkal hosszabbak az alagutak, talán én vagyok az egyetlen utas, és egyes-egyedül kacskaringózom az ökörnyálas Maros-völgyben, egy idióta sms-sel a telefonomban. 
 az otthoni állomáson vettem csak észre, hogy rózsaszín ruhában vagyok. meghalt nagyanyám, és én egy gyerekrészlegen turkált rózsaszín ruhácskát viselek. már előre rettegtem a szomszédok pillantásaitól. 
 szinte semmire nem emlékszem a temetésig eltelő három napból. szekrényszagú ruhájú nénik puszijai, édesanyám kisírt szeme, nagyanyám szobájának csendje, kalácsszag, Sz. ölelései. 
 egyetlen kurva imát se bírtam elmondani a három nap alatt. gondolataim se igen voltak, nemhogy megszólítsam az istent. 
 nagyanyám egész életében arra vágyott, hogy meglássa a tengert, de nagyapám nem vitte el. pedig ingyenjegyük is volt. 
 ezen idegeskedtem egész temetés alatt. nem nagyapámra haragudtam, hanem az átdolgozott nyarakra, az egymás után pergő napokra, amik a mezőn teltek el. a tengert csak megálmodni hagyták, megélni nem. 
 Sz. sírt, de soha nem kérdeztem meg, miért bőgte el magát. 
 meleg, október végi nap volt. földszag. tengerillat.